Néhány percig némán pislogtunk az ajtóban, amikor Tsuna sarkon fordult, majd magunkra hagyott minket.
- Neki meg mi baja? - nézett rám a vörös.
- Pakolni megy, mert holnap utazik haza.
- Miattam? - vonta fel a szemöldökét.
- Nem. Csak egy hétig volt itt nálam. - sóhajtottam. - Már érzem a magány szagát...
Asch ledobta a cipőjét, majd elindult be a lakásba. Kicsit meglepődött, hogy mindent úgy hagytam, mint mielőtt elment. A konyhánál megtorpant, majd a falra bámult.
- Te megtartottad? - mutatott a szekrény melletti fotóra, ahol átöleljük egymást.
- Miért dobtam volna ki? - ráncoltam a homlokom.
- Hát... rondán elbántam veled. - sóhajtott.
- Figyelj, mutatok valamit.. - válaszoltam keserűen, majd a szobához vezettem.
Amint bepillantott a szobába félrenyelte a vizet és köhögni kezdett.
A falon különböző fotók voltak különböző méretben mindenfelé. Sőt az összes régi képünk kinn volt.. Azt hiszem teljesen megőrtültem, amikor Lysander harmadszor lelépett.
- Mi történik? - ugrott mögém Tsuna és karolt át hátúlról.
Asch rossz néven vette, így a saját szobája felé vette az irányt, ami jelzem, szintén ugyan úgy volt hagyva.
- Most egy jó ideig nem fog előjönni. - sóhajtottam. - Van időd a lelkem ápolására?
- Rád bármikor van időm. - vigyorgott a maffiózó.
Becsuktam a szoba ajtaját, majd leültünk az ágyra. Tsunát kicsit idegesítette, hogy mindenhonnan Asch vigyorgott rá, de beletörődött és elkezdte végighallgatni a mesémet.
Csak két dologról voltam képes beszélni. Arról, hogy mennyire fáj, hogy Lysander elhagyott és arról, hogy ezt a gyermekkori szerelmet nagy valószínűséggel senki nem fogja kiírtani.
- Felejtsd el azt a Lysandert.. - mosolygott Tsuna. - Koncentrálj a jelenre.
- Próbálok, de nem olyan könnyű. Egyszer megcsalt, egyszer átvágott és ráadásul még most is eldobott a karrierje miatt.
A bejárati ajtó szépen lassan kinyílt, majd Asch jelent meg elsötétült arccal.
- Hogy mit csinált? - kérdezte síri hangon.
- Igazán semmit.. - jelent meg egy vízcsepp a fejem fölött.
- Minek véded azt a kretént? - fintorodott el a vörös.
- Nem védem, csak... - motyogtam.
- A fenéket nem véded! - kiabált rám az Isten Tábornok
- Most miért ordibálsz vele? - pattant fel Tsuna. - Azért jöttél, hogy baszogasd?
- Majd pont neked mondom el, hogy miért jöttem. - lökte odébb a fiút.
- Asch... emlékszel arra, amit megbeszéltünk a másokkal való viselkedés kapcsán? - csóváltam a fejed.
- Igen, emlékszem. De utálom, ha megvédenek és szeretnek téged. - húzta el a száját.
- Jó kis barát vagy, mondhatom. - morgott a másik fiú.
- Te ezt nem értheted...
Tsuna megveregette a hátamat, majd ismét magunkra hagyott.
Nem tudtam mit mondjak, csak csendben ültem az ágyon és figyeltem, ahogy körbenéz a szobában. Néhány fotón megakadt a szeme, de nem tett szóvá semmit.
- Miért tűntél fel ilyen hirtelen? - törtem meg a kínos csendet.
- Majd elmondom, ha ez a Vongola maffiózó akárki hazament.. - mondta nyugodtabban, majd leült mellém az ágyra.
Egy ideig néztük csendben egymást, majd eldőltem és a plafont bámultam. Egyre jobban elhomályosult minden, majd hirtelen elaludtam.
Reggel a helyemen ébredtem szépen betakargatva.
- Ezt biztos csak álmodtam. - fogtam a fájó fejemet.
Körbepislogtam a szobába és fájdalommal a szívemben néztem végig a képeket a falon, majd kopogtak.
Tsuna belépett, majd letelepedett az ágyam szélére és szorosan átölelt.
- Nem akarok hazamenni. - motyogta alig hallhatóan.
- Biztos vagyok benne, hogy találkozunk még. - mosolyogtam, majd nyomtam egy puszit az arcára.
Elvörösödött és amikor sikerült megemberelni magát felpattant, kihúzott az ágyból és elindult csomagokért.
- Kocsival jönnek értem. Kijössz velem a kapuba? - kérdezte.
- Persze. - válaszoltam, majd követtem.
Segítettem a csomagjait kicipelni, majd szomorúan néztük egymást. Egyikőnk sem akart hosszan búcsúzni, így amikor megjött a kocsi Tsuna gyorsan bedobált mindent, majd visszafordult hozzám.
- Hát, eljött az idő. - sóhajtott szomorúan.
- Hozzám bármikor visszajöhetsz. - ugrottam a nyakába, majd egy ölelés után elváltunk.
Belült az autóba, lehúzta az ablakot és sokáig integettünk egymásnak, utána üresen és lelketlenül indultam vissza a lakásba.
Nekiálltam összedobni magamnak valami reggelit, majd lépteket hallottam. Megfordultam és szemben állt velem Asch egy szál boxerben. Még nyúzott volt az alvástól és halványan mosolygott.
Hirtelen nagyon meglepődtem. Azt hittem, hogy csak álmodtam, hogy visszajött.
- Már csak ketten vagyunk? - nézett rám kérdően.
Bólintottam, majd neki adtam az én rántottámat és nekiálltam csinálni magamnak egy másikat.
Mikor végeztem leültem hozzá az asztalhoz, majd beszélgetni kezdtünk.
- Mi volt az, amit nem akartál Tsuna előtt elmondani? - kíváncsiskodtam.
- Kösd föl a gatyádat. - csóválta meg a fejét. - A király tudomást szerzett a Vongolás ügyeidről.
- És? - állt meg a villa a kezemben.
- Fel akarnak téged kötni, ugyanis megszegted azt a rendeletet, hogy nem szövetkezhetsz a maffiával.
- És azért jöttél, hogy te legyél a hóhérom? - kiabáltam rá.
- Eredetileg mást küldtek. - könyökölt le. - Elvállaltam helyette. Így megmenthetlek. - mosolyodott el.
- És Nataliával mi lesz? - nyeltem félre.
- Az esküvő után fél évvel elhagyott... - mondta keserűen.
- Sejtettem.. - rántottam meg a vállam.
- A te "férjedről" ne is beszéljünk.. Mióta él Kimlascában egy másik nővel?
- De mi Luke-kal sosem szerettük egymást. - motyogtam.
- Akkor minek jöttetek össze? - pattant fel, majd felborította a széket.
- Mert... - lehajtottam a fejem és teljesen vörös lettem. - Azért, mert féltékeny voltam. Annyira fájt.
- Mostmár itt vagyok, nyugodj meg. - lépett hozzám közelebb.
Szorosan magához húzott, majd lágyan megcsókolt mint régen.