Nyár végéig Japánban maradtam és levelező tagozaton fejeztem be ezt az évet is. Xanxus idő közben hazautazott Olaszországba, így egyedül maradtam a kicsiny kuckóban. Tsuna és barátai végig odafigyeltek arra, hogy biztosítság a védelmet, ugyanis Viktor már egy ideje a környéken ólálkodott.
Augusztus utolsó napján szomorúan pakoltam össze a holmimat, amikor az ajtón csöngettek. Tétováztam kicsit, majd kinyitottam az ajtót. Asch állt előttem és öltönyt viselt. Jobbjába Natalia karolt, a többiek pedig a háta mögött álltak és mosolyogtak. Résnyire nyitottam a számat a meglepettségtől, majd örömkönnyek szöktek a szemembe. Ritsu berohant az elüresedett lakásba, majd szorosan magáhozölelt.
- Meglepett, hogy pont itt fogunk megtalálni. - mosolygott rám Lysander.
- Ez egy baromi hosszú történet. - sóhajtottam, majd próbáltam kiszabadulni a barátnőm szorításából.
Asch csak némán állt az ajtóban, Natalia pedig győzedelmesen pillantott rám. Valahogy úgy festhetett, mint egy kisgyerek, akinek sikerült a műsik játékát megszerezni. A vörös az egészből semmit nem vett észre, csak szomorkás, bűnbánó arccal pillantott rám.
Castiel letelepedett Lys mellé, az asztalhoz, én pedig részletesen elmeséltem, hogy mi is történt valójában.
- Az illúziónak nagy valószínűséggel azért lett vége, mert Asch legyőzte Genkishit. - mesélte Dimitry.
- Ez nagyszerű! - pattantam fel és a vörös nyakába készültem vetni magam, amikor Natalia elé lépett, majd villámokat szórt felém a szeme. Vetettem rá néhány lekezelő pillantást, majd visszaültem a kanapéra a testvérem, Luke mellé.
- Viktorral mi van? - dobtam fel a kérdést.
- Olvastam a Vindice börtönhalotti listáját. - toppant be egy kékhajú fiú.
Egyik szeme piros, a másik pedig kék volt. Nyugodtnak tűnt, megnyugtatóan mosolygott.
- Rokudo Mukuro?! - pattant fel Lys idegesen.
- Ő kicsoda? - karolta át Ritsu a karját.
- Azon emberek egyike, akiknek sikerült megszőkni a Vindice fogságából. Nagyon veszélyes. - súgta neki a barátja.
- Nyugalom. A Vongola oldalán állok. - foglalt helyet az egyik széken. -  Ritkán jövök elő, igazából most csak Tsunayoshi-kun kérését teljesítem.
- Tsuna kérése? - csodálkoztam.
- Igen. Mivel nekem folyamatosan sikerül beszivárognom a Vindicéhez, így megszereztem a halotti listájukat is, amin Viktor is szerepel. - mesélte.
- Akkor minden gondunk megoldódott? - kiáltottam fel örömömben.
- Már csak Genkishivel kell végeznetek. - mosolyodott el Mukuro.
- Már megtettem. - szólalt meg Asch a sarokban.
- Olyan erős vagy. - ajnározta Natalia.
Hamar észrevettem, hogy úgy, ahogy nekem sem, Ritsunak és Lysnek sem szimpatikus a lány viselkedése. A többiek arckifejezése is hasonló dolgokról árulkodott. Castiel kicsit elundorodva vonta fel a szemöldökét, Dimitry lemondóan sóhajtott, Asch pedig zavartam mosolygott a lány mellett.
- Hazajössz velünk? - ölelt át ismét a barátnőm.
- Igen, de előbb el szeretnék a barátaimtól búcsúzni. - válaszoltam.
A többiek városnézésre mentek, még én Tsunáékat kerestem. Nem volt nehéz kitalálni, hogy az egész csoport az említett házában leledzik.
Megigazítottam a ruhámat, majd csengettem. Az apukája nyitott ajtót.
- Szervusz! Tsunához jöttél? - kérdezte elmosolyodva.
- Jó napot! Igazából csak elbúcsúzni szeretnék. Ma hazautazok Magyarországra.
- Gyere csak. A srácok az emeleten beszélgetnek.
- Köszönöm. - mosolyogtam a férfire.
Ledobtam a cipőmet az ajtónál, majd sietősen felrohantam a lépcsőn. Mindenki egy kupacra verődve beszélgetett egy kicsi, kerek asztal körül.
- Sziasztok. - léptem be halkan a szobába.
- Rein! - pattant fel Yamamoto, majd a nyakamba ugrott.
- Jöttél te is ünnepelni gyep-fej szülinapját? - kérdezte Gokudera.
- Sajnos nem, de boldog születésnapot Ryohei. - léptem a fiúhoz, majd megöleltem.
- Extrémen köszönöm. - nevetett, majd kettőt boxolt a levegőbe.
- Miről szerettél volna beszélni? - kérdezte Tsuna.
- Nem akarok ünneprontó lenni. - sóhajtottam. - Hazaköltözöm.
- Az nem lehet. - csodálkozott Yamamoto.
- Fiúk, Takeshi.. én nagyon sajnálom. - hajtottam le a fejem. - Mindjárt kezdődik az iskola és ez a végzős évem.
- Mikor indulsz? - kérdezte Lambo szomorúan.
- Még ma. Csak elbúcsúzni jöttem. Szeretnék mindenkinek valamit a szívére helyezni, utána pedig megyek. Nem szeretem a hosszú búcsúzkodást.
Mindenki sorbaállt, én pedig mindegyikőjükhöz intéztem pár kedves szót. Végül a legnehezebb következett, Yamamoto...
- Takeshi.. Köszönöm, hogy mellettem álltál végig. Nálad jobb és hűségesebb barátot soha nem is kívánhatnék. - mosolyogtam a fiúra, aki szomorúan pillantott rám.
- Nem kell hálálkodnod. - nevette el magát, majd ismét lefelé kanyarodott a szája - Örülök, hogy jól érezted magad.
- Ne szomorodj el, kérlek. Csak továbbra is maradj az a vidám fiú, aki eddig voltál. - öleltem át.
- Hé baseball mániás! Inkább smárold le, aztán ne engedd hazamenni. - kiabált Gokudera.
Az első kezem ügyébe eső dolgot felkaptam, majd felé hajítottam. Később a sikításból kiderült, hogy nem egy egyszerű dolog volt, hanem szerencsétlen Lambot vágtam a fejéhez.
Még váltottam pár szót a fiúkkal, majd Takeshi kikísért és a kapuban szorosan magához ölelt.
- Yamamoto.. kérlek ne legyél szomorú. Hidd el, én sem szeretnék elszakadni tőled, de muszáj mennem. Biztos vagyok benne, hogy még hallani fogunk egymásról. - magyaráztam könnyek között mosolyogva.
- Mondod te, aki már a sírás határán áll.
- Igen, sírok. És ugyan így fogok akkor is, amikor a viszontlátás örömét fogom érezni. - tettem a kezem a vállára. - Megadtam a címemet és a mobilszámomat is, emellett a neten is megtalálsz.
- Rendben van. - mosolygott rám.
- Sok sikert a baseballhoz és a Vongolához. Szia. - indultam el, amikor elengedte a karomat.
- Neked is sok sikert. - integetett, majd amikor messze kerültem, befordult és visszament az elcsöndesedett srácok közé.
Nekem is nehezemre esett elköszönni tőlük, szívem szerint visszarohantam volna hozzájuk, de tudtam, hogy úgy lesz rendjén, hogyha én megyek a magam dolgára a régi barátaimmal, hiszen ők is hiányoltak és nekem is nagyon hiányoztak ők.