A suli tetején való fekvésből a hideg szél és a kezdődő hóesés szakított ki. Este 11 óra volt, így azt sem akartam, hogy Tsuna anyukája aggódjon értem.
Már az utcán voltam, amikor lépteket hallottam magam mögött. Elsőre teljesen normálisnak tartottam, elvégre egy városban vagyunk és rajtam kívül vannak emberek, akik hazafelé tartanak, például munkából, vagy az éjjelnappaliból. Vártam, hogy a léptei elhalkuljanak és véglegesen abbamaradjanak, de ez nem következett be. Tapasztalatból tudtam, hogyha olyan emberrel van dolgom, aki meg akar támadni, akkor jobb, ha nem fordulok vele szembe. Így, azzal a reménnyel, hogy lerázhatom, sétáltam tovább. A léptei hangosabbak lettek, így sietősre fogtam az ütemet, hogy hamarabb biztonságba tudhassam magamat. Normál esetben már rég megfordultam volna és szarrágyepáltam volna, de kard nélkül olyan voltam, mint darázs fúllánk és szárnyak nélkül. Tény, hogy kaptam néhány leckét japán harcművészetből is, de szúró-vágó- és lőfegyverek ellen esélytelen bármiféle próbálkozás. A töltényt foggal sem akartam elkapni, mert nem éreztem magam Chuck Norrisnak. Hogy ezt honnan veszem? Amikor felkelek nem szoktam magamat alvás közben látni és ha fekvőtámaszozom, akkor is magamat szoktam felfelé nyomni, nem a talajt le. Lányom pedig végképp nincsen, hogy visszaszerezzem az elveszített szüzességét. De hogy visszatérjünk a lényegre és az ereimbe fagyott vérhez, ez itt nem az idióta poénok helye.
Namimori utcái eléggé logikusan voltak berendezve, így az első jobbra kanyarodó utcába fordultam, hogy lerázzam az alakot. Így legalább megtudom, hogy tényleg követ-e, vagy csak ugyanarra lakik, mint Tsuna. Balszerencsémre az első verzió lépett életbe, és hogy még fokozódjon az életveszélyem, a változatosság kedvéért az utcában nem volt világítás sem. Hallottam, hogy csőre is tölt, úgyhogy remegő térdekkel folytattam tovább az utamat. Úgy éreztem magam, mint egy elcseszett amerikai horrorfilmben. Ott mondjuk általában a főszereplő segítségért vonyít, de kibelezve végzi egy kukában, de én így nem akartam végezni.
Amint egy pillanatra megálltak az illető léptei futni kezdtem és hanyatt-homlok botladoztam az utcán eldobott szemétben és az elfektetett bicikliben(!). Sikerült olyan mélyen berohannom a semmi közepére, hogy egy fenékrehuppanás állított meg. Sikerült valaminek nekirohannom, ami nagyvalószínűséggel egy ember volt.
- Azt hiszem, állati nagy szarban vagyok. Ugye? - sóhajtottam az alaknak.
- Már nem. - sóhajtott, majd felkapcsoldódtak az utcában a villanyok.
A követőmben Castielt ismertem fel, aki felém közeledve rázta a revolverét. Ez annyira nem lepett meg, végtére is ha én meghalok, akkor egyből övéké a győzelem, abbal a kijelentésben pedig, hogy engem akarnak Vongola vezetőnek teljességgel kételkedtem. Ha annyira engem akarnak, akkor fogják magukat és erőszakkal odarángatnak és addig piszkálnak szarnyüzgető üzemmódban, még a narancsomat ki nem nézik a számból és mérgemben vállalom el a Vongola szerepet, hogy kinyírhassam őket.
Visszatérve a cselekményre, Castieltől elfordulva pillantottam hátra, hogy megnézzem, ki is akar megmenteni. Az utóbbi időben semmin nem lepődtem meg, de ez tényleg okozodd egy pár másodperces szájtátást.
- X-Xanxus? - tátogtam idétlenül.
Semmi választ nem kaptam, csak a háta mögé húzott, majd előrántott két pisztolyt és Castiel elé tartotta.
- Jól van, jól van. Én nem akartam igazából megölni, csak parancsot kaptam. - mentegetőzött a vörös.
- Ki a fene akar megölni? - ugrottam elő a fekete háta mögül.
- Ki akarna? Asch. - sóhajtott Cast.
Felfoghatatlan volt számomra, hogy pont ő akar végetvetni az életemnek. Mérgemben jókorát rúgtam a mellettem levő villanyoszlopba és idegesen toporzékolva figyeltem, ahogy a vörös sietve távozik.
- Hazakísérlek. - morogta Xanxus a hátam mögül.
- Semmi szükség nincsen rá. Hazatalálok. Köszi, hogy segítettél. - hadartam és sietve próbáltam távozni.
- Ne ilyen sietősen. - rántott vissza.
- Mi a fenét akarsz tőlem? - próbáltam kirántani a karomat a szorításából.
A villanyoszlophoz nyomott és közel hajolt hozzám.
- Nem elég nyilvánvaló? Már többször is elmondtam, nem?
- Fel akarsz csinálni, aztán megölni? Keves terv. - löktem odébb, majd futásnak eredtem.
Nem mentem sokat, ugyanis a villanyoszlopba való rúgás jócskán megnehezítette a menést, ugyanis ma a bakancsom helyett egy deszkáscipő volt rajtam. Végül megbotlottam egy kőben és elzakóztam. Xanxus végig szórakozottan nézte, majd felhúzott a földről.
- Na gyere haza, te szerencsétlen. - vont közelebb. - Busszal megyünk, mert ennek a szemétnek minden sarkon áll egy embere.
Végül engedtem neki és elkísért egy buszmegállóig. Egész úton csendben voltunk, csak a lépteink hallatszottak. Hó is jócskán hullott már, így ropogott a talpam alatt. Két évvel ezelőtt még nem is gondoltam, hogy egy bérgyilkos mellett fogok sétálgatni, aki igazából meg akar ölni. Akkor még az az egy dolog lebegett előttem, hogy Lysanderrel boldogan fogjuk együtt tölteni a karácsonyt és az utolsó éveinket a Sweet Amorisban.
Felszálltunk a buszra, majd helyetfoglaltunk. A busz elejében néhány idősebb néni ült, akik az éjféli miséről tartottak hazafelé, hátul meg menthetetlen idióták és picsák.
A hátam mögött levő lány hangosan csámcsogott a rágógumiján, majd amikor megunta a hajamba nyomta, egyenesen a bal copfom kellős közepébe, majd egy jókorát rántott rajta. Idegesen pattantam fel a székből, majd indultam a lány felé, aki legnagyobb meglepetésemre Ritsu volt.
- Ritsu? - álltam előtte elképedt arccal, de ő csak gúnyosan nevetett.
- Na mit akarsz? Megversz, vagy szólsz a gorilláidnak? A te hat őrződ semmire nem jó Lysander emberei ellen. - húzta el a száját.
- Túlságosan elbízod magad, hogy nem ütlek meg. Annak ellenére, hogy a te jóságod Lysandered leszoktatott a verekedésről, attól még megverhetlek. Ő nincs itt, Xanxus pedig nem fog megállítani. - pillantottam vissza rá hasonló gúnnyal.
Felemeltem a kezemet, de Xanxus elkapta az öklömet és nem engedett ütni. Tudtam, hogy meg fog ölni, de nem gondoltam, hogy a balhémba is be fog avatkozni.
- Látod, hogy ő is megakadályoz. Jobban is teszi, ha nem áll ellent a Rivendicativa ellen. - nevetett fel gúnyosan.
- Nem. Én csak nem engedem, hogy Rein szarbacsapjon. - mordult, majd ugyan azzal az erővel, hogy lefogott, visszakézből levágott egy akkorát Ritsunak, hogy lefejelte az ablakot.
Ijedten álltam mellettük, majd a fekete megragadta a kezem és az első lehetséges megállónál lerángatott a buszról.
- Most ezt mi a fenéért csináltad? El tudtam volna intézni magam is! - kiabáltam rá. - Ez egy csöppet sem férfias!
- Nem érdekel, hogy férfi, nő vagy gyerek az, aki ellen meg kell, hogy védjelek. - fordult felém sejtelmesen. - Nem fogom engedni, hogy bemocskold a kezedet. Ez volt Squalo legutolsó akarata is.
- Squalo mije? - kiabáltam tovább értetlenül.
- A Millefiore egyik emberével folytatott harc közben meghalt. Genkishi túl erősnek bizonyult ellene, ugyanis ő a jövőből jött. - sóhajtott lemondóan.
- Squalo akaratából nem kell semmi olyat végrehajtanod, amit nem akarsz. Ő sem erőltetné rád. - mondtam szomorúan.
- De ez nem csak Squalo akarata, hanem az enyém is. Azt mondta, hogy ő boldoggá fog tenni akkor, amikor esik majd az eső és felemel a legnehezebb helyzetből.
- Mit akarsz ezzel mondani? - értetlenkedtem.
- Te vagy a Varia új eső őrzője. - mondta, majd a kezembe nyomta Squalo fiatalkori kardját és megcsókolt.