Ez a rész még Asch sulis első napjait dolgozza fel, az ő szemszögéből is íródik.

A sulis első napom volt életem legértelmetlenebb időpocsékolása. Miután megkaptam Natanieltől a a diákigazolványomat Luke fon Fabre néven, azt hittem helyben kitépem a hajamat és megfojtom vele. Tovább mentem a folyosón, majd belefutottam az egyik osztálytársunkba. Mivel ismét eltévedtem a folyosón megkérdeztem, hogy merre van a terem.
- Ne haragudj, segítenél? - állítottam meg.
- Tessék. Amúgy te vagy az új diák, Asch?
- Igen, ami azt illeti kicsit eltévedtem. Merre van a termünk?
- Egyenesen és bal oldalt a negyedik. Amúgy az én nevem Capucine. - mosolygott sunyin.
- Köszi. - vágtam rá és elrohantam.
Valahogy kiráz a hideg ettől a lánytól. Várjunk.. hogy is hívják? Kapucsínó? Vagy.. kapucsengő? Fene bánja.. Bementem a terembe és letelepedtem Lysander mellé. Nem repesett az örömtől, hogy padtársak lettünk, de én sem jártam a fellegekben. Elővettem a következő órára a füzeteimet, utána még kimentem a mosdóba. Már kifelé jöttem és zártam volna el a csapot, de már mozgott, így véletlenül letörtem. A víz őrült módjára kezdett el ömleni belőle, mint egy szökőkút. Ötletem nem volt, hogy mit csináljak, így először befogtam a kezemmel, aztán meghallottam a jelző csengőt, így az egyik lábamról levettem a zoknimat, majd betömtem vele a lyukat. Becsöngő előtt épp beestem a terembe. Gyorsan leültem a helyemre, a tanár pedig besétált. Halál unalmas volt az óra. Különböző gombákról, meg növényekről szólt az egész. Majdnem elaludtam. Arra ébredtem, hogy megszólal a csengő és mindenki rohan kifelé a teremből. Változatlanul maradtam a helyemen, Rein pedig leült hozzám. Az egész szünetet átbeszéltük, amikor eszembe jutott, hogy rám várakozik egy megjavítandó csaptelep. Rohantam egészen a mosdóig. Szerencsére nem volt benn senki, így kiszedtem a zoknimat és a helyére tettem a másikat. A vizes párt egy zacskóba tettem, gondolván, majd otthon megszárad. Elfordultam a csaptól, majd a másik oldalt megnéztem magamat a tükörben. Furcsa volt ilyen ruhákban járni, és nem is voltam benne biztos, hogy jól állnak nekem. A tükörképem válla fölé pillantottam, amikor újra egy szökőkúttal találtam szembe magam. Kiszedtem a másik pár zoknit is, majd gondolván, elkezdtem a lyukat betömni a cipőmmel. Ahogy gyömiszöltem a porcelán engedett, majd az egész mosdótál leesett és eltört. A falból nagy erővel ömlött a víz, ami úgy tököntalált, hogy megbizonyosodtam róla, hogy tényleg nem lesz belőlem apa. A másik pedig az, hogy úgy néztem ki, mint aki széthugyozta mindenét. Mobilom nem volt, hogy felhívjam Reint, így arra jutottam, hogy leveszem a nadrágomat és megszárítom. Nagy nyugodtan szárítgattam, amikor lepillantottam. A boxeremből is csavarni lehetett a vizet, így levettem a pólóm, magamra tekertem, a farmeromat pedig felkötöttem egy másik kézszárítóra, miközben az alsómat próbáltam dehidrálni. Majdhogynem anyaszült meztelen próbáltam szárazzá tenni a ruháimat, amikor belépett egy tanár az ajtón. Ha a közelben lett volna egy ásó, nekiálltam volna a sírom ásni, vagy lehúzni magam a slozin, de nem volt rá szükség. Ahogy szegény oktató kinyitotta az ajtót ő is megfeledkezett rögtön a családalapításról. Elkáromkodott egy sort, én pedig kínosan vigyorogtam. Sértetten kirohant a wc-ről, én pedig végeztem. Felvettem a boxeremet és a megszáradt nadrágot, majd kimentem a mosdóból. Kicsit vizes lett a hátam, de legalább arra nem hiszik azt, hogy bevizeltem. Az órából fél órát sikerült késnem. Idegesen léptem be a terembe, amikor megpillantottam ugyan azt a tanárt, akivel a klotyón találkoztam. Paprikavörös fejjel leültem a helyemre, majd megpróbáltam fapofát vágni. Amikor eszembe jutott a tanár idegbeteg feje, és hogy úgy nézett ki, mint aki bepisilt volna elkezdtem szakadni a röhögéstől. Mérgében kiküldött, hogy javítsam meg a csapot. Ezek után már tényleg nem fűztem sok reményt ahhoz, hogy esetleg maradok a suliban. Út közben találtam az egyik kukában egy rossz esernyőt, így magam elé tudtam tartani, amikor bementem. Sokat agyaltam azon, hogy mit csináljak a csappal, de csaknem jutott eszembe semmi értelmes dolog. Lesétáltam az igazgatóiba, ahol elmondtam, hogy leküldtek megjavítani. Az igazgatónő furcsán nézett rám. Persze, hogy furcsán nézett. Tud az normális lenni, akinek hiányzik valami a feje közepéről? Mondjuk... az orra?!
Kiküldött a gondnoki műhelybe, hogy szerezzek mosdótálat és csaptelepet, és mivel én rontottam el az egészet, hozzam is helyre. Mindent becipeltem, majd nekiálltam a munkának. A falból kijövő cső kicsit vastagabb mint az, amit találtam. Nem volt más ötletem, összeforrasztottam a két csövet. Néhány helyen maradt lyuk, de nincs gáz. Legalább nem kell víz a takarítónő felmosóvödrébe, vagy nyáron is lehet csúszkálni a téli jég helyett. Halkan elröhögtem magam, majd megpróbáltam feltenni a mosdótálat. Csak a harmadik óra legvégére sikerült elkészülnöm. Mindent kivittem a raktárba, majd bementem tesztelni a remekművem. Még magamnál hagytam egy fogót, hátha valamin kell még javítani. Megnyitottam a hidegvizet, majd a csaptelepet a víz nyomásától felrepült és betörte a halogén izzókat. Mérgemben fogtam a fogót, majd a csaptelephez vágtam, aminek letört a sarka. Mérgemben ordítottam egyet, majd belépett egy barna hajú srác. Furcsán végigmért engem, és a harci romokat, majd mosolyogva kérdezte:
- Segíthetek?
- Otthon vagy vízvezetékszerelésben? - mormogtam.
- Nem. De ketten csak ki tudunk valami hozni belőle. Amúgy Armin vagyok. - nyújtotta a kezét.
- Én Asch.
- Egészségedre.
- Mi van?! - pislogtam hülyén.
- Előbb tüsszentettél nem? - pislogott hülyén.
- Nem. A nevem Asch. - húztam fel a szemöldököm.
- Jó, ne rágj be. Tudom. Rein barátja vagy. - mosolygott.
Nekiállt összeszedni az általam hagyott romokat, majd egy nemvárt pillanatban leesett az előbb eltört lámpa is. Ha itt lett volna a kardom, már a kézszárítókat és a szappantartókat is levertem volna egyesével. Armin segítségével fixáltuk a csapot, majd megtekertük annyira, hogy ne tudja senki kinyitni, ő pedig ráírta alkoholos filccel, hogy "ROSSZ!". Visszamentem a terembe, de már az utolsó óra volt. Végigültem, de ismét majd' elaludtam. Egyáltalán nem voltam hozzászokva az iskolai élethez, pláne nem a vízvezetékszereléshez. Kicsengetés után elindultunk ki a kapun, Armin pedig hozzánk csapódott. Ő volt a suliban az első olyan ember, akit a haveromnak lehetett mondani.
- Hé Armin. Lógok egyel. - mondtam nevetve, majd adtam neki egy pacsit.