A komor kis sötét lyukban kezdett nagyon hideg lenni. Néha kaptunk enni és inni, de a hőmérsékletből ítélve, már egy hónapja biztos itt voltunk. A szolgálólánytól, aki kétnaponta hozott enni és inni sokszor kérdeztem, hogy kerestek-e, de mindig nemmel válaszolt. Amég lenn volt, mindig elmesélte, hogy kihallgatta a zárvatartóinkat és elmondta, hogy mi a jelenlegi helyzet. Azt is megtudtam, hogy aznap volt november első napja. Néha, amikor enni kaptunk tudtam Rosáékkal is beszélni.
Amikor megszoktam a rendszert, sikerült kiszámolni, hogy mi a mai napi dátum. Már karácsony előtt voltunk öt héttel, amikor hangos dobogást hallottunk, majd bedőlt a nagy fémajtó. Asch állt a bejáratnál, a háta mögött pedig kimlascai kísérettel. Bejjebb léptek, majd elkezdtek leoldozni mindenkit a rabláncáról. Asch kihámozott a kénszerzubbonyból, majd felhúzott az ágyról. Egyből felpattantam, hogy leoldozzam Rosát, de a lábaim nem engedték és a földre rogytam. A vörös felkapott a karjaiba, majd az összes leoldott emberrel együtt kimasíroztunk a pincéből. Fennt Kimlascából érkezett, Magyarországon rendőrnek megfelelő emberek verték bilincsbe a gaztevőket. Még a királyt is megjelent az országban, majd látogatást a vezetőségnél, hogy jelentse ezt a kárt. Nagy sokként érte az egész, így bejelentette, hogy a következő hasonló alkalommal nekimennek az országnak. A balhék leülése után összapakoltunk mindent, majd visszatértünk Kimlascába. Lysander és Ritsu beköltöztek az újjáépült házba és gondozták a házunkat,  Rosáék pedig utánunk jöttek.
Mikor hazaértünk, első két hétben csak feküdtem az ágyban és úgy éreztem magam, mint egy életképtelen rongy. Rendszerint kaptam enni és inni, Asch pedig állandóan mellettem volt. A bátyám sokszor csempészett be nekem édességeket, Lysanderék pedig többször küldtek nekem levelet. Rosalya is meglátogatott a második héten. Sokkal gyorsabban sikerült felépülnie. Többször próbáltam felkelni az ágyról, de mindig a földön végeztem, így volt, hogy órákat kellett várni arra, hogy bejöjjön valaki és visszasegítsen. Négy hét volt, mire teljesen felépültem. Advent utolsó hetében voltunk. Addigra a teljes birodalomban kitudódott, hogy Asch jegyese vagyok. Sokakban mély felháborodást keltett.
Miután sikerült felépülnöm apám behívatott, hogy valami nagyon fontos dolgot beszéljen meg velem. Teljes mértékben felkészültem arra, hogy órákat meséljen nekem arról, hogy miért nem tarthatok semmi nemű kapcsolatot a vörössel, amióta kiderült, hogy testvérek vagyunk. Kifújtam magam, majd beléptem hozzá a szobába. Miután üdvözöltük egymást, leültem mellé a kanapéra.
- Jól érzed magad? - küldött felém egy bíztató mosolyt.
- Igen, köszönöm.
- Tudod, mondani szeretnék valamit. - kezdett bele, én pedig mély levegőt vettem. - Aschról van szó.
- Mondd. - sóhajtottam.
- Két hete összeházasodott Nataliával.
- Mi a frászkarika van? - kiáltottam fel, majd a szám elé kaptam a kezemet.
Felkeltem a fotelből, majd kirohantam. A sors furcsa fintora, de az első kanyarnál belefutottam Nataliáékba. Asch rám  nézett, de éreztem, hogy sötét felhők gyűltek köré. Utánam lépett, hogy magyarázkodjon, de ellöktem a kezét. Kirohantam az udvarra, majd felmásztam a nagy fára, ahova mindig a szüleim elől bújtam. A legnagyobb ágán Luke ült. Semmit nem szóltam, csak felültem mellé és keserves sírásba kezdtem. Mindent elmondtam neki, hogy mennyit szenvedtem a fogságba, és hogy végig csak arra vágytam, hogy újra átöleljen.
- Inkább hagyott volna ott meghalni. - préseltem ki a fogaim közül sírás közben.
- De nem hagyott, meg szükség van rád. - bíztatott.
- Akkor mi a fenéért veszi el Nataliát? - hüppögtem, közben megevett a féltékenység.
- Még fogadalmat tett neki régen, mielőtt kicseréltek volna minket.
- Biztos jól kiszórakozta magát velem... - sóhajtottam.
Luke magához szorított, és úgy ültünk órákig a nagy fán. Napok teltek el és senkivel nem beszéltem a kastélyból, csak a bátyámmal. Teljesen megfeledkeztem a végére a testvérségről, hiszen nem is voltunk vérszerinti testvérek. Egyre inkább sikerült ráterelnem a gondolataimat arra, hogy Asch a fivérem, így vele nem lehetek. Minden reggel elmondtam magamnak a tükör előtt, majd lementem edzeni. Párszor el is látogattunk a Malkuth Birodalomba. Beköszöntött a karácsony is, amit a szobámba zárkózva töltöttem. Luke-on és Guyon kívül senkit nem engedtem be. A piros végig velem volt és támogatott. (Vörös = Asch, Piros = Luke) Karácsony másnapján hirdették ki Asch és Natalia esküvőjét. A hangulatom elrepült. A vörös  előtt természetesen mindig azt mutattam, hogy ez engem mennyire nem érdekel, de belűről mart a féltékenység. Szeptember végén a jegyese voltam, pár nap múlva pedig egy teljesen más lány férje lesz. Estefelé sétálgattam a folyosón, amikor meghallottam Asch-t és apát sugdolózni. Annyit szűrtem ki, hogy az Isteni Tábornok nem szeretné, hogyha más férfi kezébe kerülnék. Eltároztam magamban információnak, hogy későbbre bármire fel tudjam használni. Végül behívtam Luke-ot a szobámba, hogy találjunk ki valamit. Nem akartam Amber fajta bosszúálló lenni, de arra jutottam, hogy ha Asch így, akkor én úgy. Luke találta ki életem leghülyébb ötletét, de akkor még jónak ígérkezett. Akkor még nem gondoltam, hogy ezt meg fogom bánni. Beszéltünk apáékkal is, majd kitűztük december 28.-ára az esküvőnket. Pont ugyan az a nap, amikor Asch esküvője van. Nekik nem szóltunk semmit és az egész udvar is hétpecsétes titoknak tekintette. Mikor megkaptam a meghívót, hasonló magabiztossággal adtam át a sajátomat is. A vörös kikerekedett szemekkel tépte össze, majd nekiesett a másolatának. Nem tartott sokáig a vita. Luke ellökte magától és magára nagyta. Tudtam, hogy nagy szemét vagyok, egy utolsó idióta, de nem bírtam engedni a büszkeségemből. Szenvedtem volna tovább, de amikor meghallottam, hogy Natalia mellett meg akar még magának tartani, nagyon megharagudtam rá.
Az esküvő napján nagyon izgatott voltam. Így is boldognak éreztem magam, de Luke is tudta, hogy mással szeretnék az oltár előtt állni. Őt nem zavarta. Röviden tartottuk meg az egész ceremóniát. A pap összeadott, a tanúk aláírtak mindent, mit pedig kaptunk egy külön kastélyt. Mindketten tudtuk, hogy nem a szerelem az, ami összetart minket, de még így is jobban jártam, mintha egyedül haltam volna meg a barlangban. Az elkövetkező napokban továbbra is úgy éltem, hogy egy utolsó, rossz ember vagyok, de később kicsit elhalványult. Luke-kal semmilyen nemű szerelmi kapcsolatunk nem volt. Sokszor öleltem meg, adtam neki puszit, sőt.. még párszor a csókkal is próbálkoztunk, de együtt nőttünk fel, így mindketten feladtuk az egészet. Több volt nekem, mint egy testvér, vagy egy barát, de nem testesítette meg azt a szerelmet, amit kívántam. Úgy éltünk együtt, mint a tesók, akik arra kényszerülnek, hogy árvaságukban együtt éljenek. Asch nem sokszor fordult meg a közelünkben, így az emléke kicsit halványult és kevesebbet is gondoltam rá, de minden egyes alkalomra, amikor egy pillanatra is eszembe jutott, a szívem egy aszaltszilva formáját vette fel és a sírás fojtogatott. Luke végig mellettem maradt és támogatott, de csak mint egy ember, akivel megakadtunk a barátság és a szerelem között.

(Utószó, vagy nem tudom, hogyan nevezzem: Elárulom, nem titok. Mivel a Csábításból Pótvizsga blogomon Rein és Asch együtt vannak, így ennek sem ez lesz a vége. Meglesz a maga happy endje. Természetes, hogy a főhősnő nem a testvérével fog együtt élni. Ezt később ők is megértik majd és Asch is észhez tér. Azt nem fogjátok egyhamar megtudni, hogy hogyan fognak újra összekerülni, de nyugalom mindenki, nem ilyen szomorú beletörődős vége lesz)