Ahogy kiléptünk az ajtón, az ellenség magával is sodort minket. Habár mi voltunk fölényben, a fononok miatt gyorsan darálták a magyar katonákat. Körbepillantottam és rengeteg ismerős arcot láttam. Lysander, Nataniel, Castiel... ismét együtt harcolunk. Egyet hátra léptem, hogy ne szúrja belém a szemben jövő ellenfél a kardját, majd előkaptam én is az enyémet, és nekiestem. Asch igazán jó tanár volt, így könnyedén vettem az ilyen nemű harcokat. A bal oldalamon Kim állt, aki megpróbálta a kardját használni. Kicsit benyúltam elé és közösen lenyomtuk a vele szembenállót. Ken kicsit odébb a puskáját töltötte, őt pedig Armin fedezte. Végülis a sok játék miatt elég kézenfekvő volt számára a dolog. Tovább mentem és ahol tudtam segítettem. A harcmező szerencsére elég átlátható volt, így minden momentumra oda tudtam figyelni.  Sokat dördültek a puskák, Van emberei pedig sorban hulltak a földre. Alexy is igazán kitett magáért. Amennyire tudta, kaszabolta a katonákat, ahogy Asch is. A vörös haja csodálatosan lebbent a levegőben minden mozdulatánál, zöld íriszeiben pedig világított az elszántság. Miután feleszméltem a bambulásából eltűnt a szemem előtt. Luke odalépett hozzám, majd értesített, hogy mostmár bármekkora veszteséget is szerzünk be, mi fogunk nyerni, hiszen a katonai autókban még ott rejtőzik az erősítés. Ez megnyugtatott. Továbbra is párbajoztam azokkal, akik fegyvert fogtam rám, és mindet le is sikerült győznöm. Ahogy kikeveredtem a sűrűjéből körbenéztem, de Asch-t sehol sem találtam. Aggódni kezdtem, így mindenfelé kerestem, de végül a régi pincében találtam meg.
- Te mit matatsz itt ilyenkor? - csodálkoztam.
- Rá jöttem valamire.. - hümmögött. - A többi katona nemsokára átjön a lyukon, viszont annyian lesznek, hogy az erősítéssel is lehetetlen legyőzni.
Egészen elfehéredett az arcom a meglepetéstől, de a vörös a vállamra tette a kezét, majd elmondta, hogy van egy megoldás:
- Ha sikerül berobbantani a lyukat, akkornem fognak tudni átjönni.
- Akkor vágjunk is bele! - lelkesedtem fel.
- Ez nem ilyen könnyű. - sóhajtott.
Mikor már csak pár ellenség tanyázott a kertünkben magamhoz hívtam a bátyámat és a szomszédainkat. Bementünk a szobába, majd Asch elmesélt nekik mindent. Magyarázat közben néha-néha kipillantottam az ablakon, hogy megnézzem mi is folyik odakinn és hogy valaki segítségre szorul-e. Még mindig elég nagy komolysággal folyt a csata, de kivillant belőle néhány komikum is. Castiel leverte az egyik katona sisakját, majd letépte a páncélja kezét és azzal püfölte. Mellette nem messze Nataniel felugrott egy ellenség nyakába, majd befogta a szemét. A szegény elvakult pedig össze-vissza rohangált a csatatéren, ezzel nem kisebb felfordulást keltve.
- Srácok.. csodálatosak vagytok. - mosolyodtam el.
Lysander kiment értesíteni a kertben levő tűzszerészeket a tervünkről, ők pedig bejöttek és kérdőre vontak minket.
- Pontosan milyen bomba kéne? - kérdezte egy magas, kopasz férfi.
- Valami, ami nagyot szól. - pillantott fel a tervrajzától Asch.
- Az lehetetlen. - kezdett bele az alacsony, fekete hajú. - A leggyengébb bombánk is akkora pusztítást okoz, hogy két kilométeres körzetben csak egy kráter fog maradni.
- Akkor megoldjuk magunk. - mondta a vörös.
A bátyámmal leültünk mellé, majd tanulmányoztuk a tervrajzot, amit készített.
- Mivel a Föld gömbölyű, viszont az Az aldurant tökéletes tojás alakú, a Föld felé forduló pólusa pedig a kisebb átmérőjű, így a forgásuk közben lesz holtpont. - kezdett Asch magyarázni.
- Erre miért van szükség? - pislogott Luke.
- Mert ha most robbantjuk, akkor mégjobban kinyílik az átjáró, viszont hogyha holtpontnál, akkor elzáródik a tátongó nyílás.
Mindketten bólintottunk, majd vártuk a további magyarázatot.
- A Föld forgási sebessége 465,11 m/s, az Alduranté pedig azonos, csak ellentétes irányba forog, tehát fél órán belül fog ideérni a holtpont. - tett pontot az i-re az Isteni Tábornok.
- Akkor én összeállítom a fononbombát. - állt elő a bátyám.
- Rendben, de figyelj a fononok permutálására. - veregette meg a vállát Asch. - Majd én robbantok.
Tétlenül ültünk kettesben a szobában. A csata lezajlott, már csak néhány menekülő katonát kergetett Castiel és Lysander néhány karddal, vagy páncélujjal.
- Jobban lezajlott, mint gondoltam. - mosolyodott el Asch.
Bólítottam, majd váratlanul a karjaiba omlottam. Szorosan magához ölelt és gyengéden simogatta az arcom, hol pedig beletúrt a hajamba. Normál esetben már az ölében horkoltam volna ennyi fáradalom után, de túl ideges voltam az alváshoz. A csatatérre rengeteg ember gyűjt össze és még riporterek is megjelentek. Peggy-nek feltétlenül itt kellett lennie, hogy elmesélje később az iskolába, hogy mi is történik. Idegbajt tudtam kapni attól a lénytől, de most ezzel sem voltam képes foglalkozni. Bementem a szobába, hogy megnézzem mennyi az idő. Eléggé meglepett, hogy már 9 órája folyt ez az egész. Asch követett a szobába. Leült az ágyra, én pedig elindultam, hogy letelepedjek mellé. Még mindig el voltam mélyülve olyan gondolatokkal, hogy mi lesz, ha nem sikerül, vagy mi lesz, hogyha az egész a királyi család rovására fog menni. Mindig is tudtam, hogy a túl sok gondolkodás és rágódás fogja a vesztemet okozni, így ebben a helyzetben is ez történt. Elkalandoztak a gondolataim és kifelé bámultam az ablakon. A lábam elé természetesen nem néztem, így megbotlottam a szőnyegen és a mit sem sejtő Asch-on végeztem. Az arcom nagyvalószínűséggel paprikavörös lett, így inkább nem néztem fel. Egy ideig feküdtem rajta, majd átkarolt és nevetni kezdett. A meglepettségtől néhány kövér könnycsepp gördült elő a szememből. 24 óra leforgása alatt teljesült két álmom, amiről mindig is azt hittem, hogy sosem fog bekövetkezni.
- Béna vagy. - folytotta el a nevetését.
- Igazán kedves öntől. - néztem rá szúrós szemekkel, amitől mégjobban nevetni kezdett.
Mielőtt idejöttünk még sosem láttam mosolyogni, nem hogy nevetni. Egész euforikus boldogságot éreztem és nevettem vele együtt és továbbra is rajta fetrengtem, de látszólag őt nem zavarta. Egy váratlan pillanatban az arcomat a kezei közé vette, majd megcsókolt. Ez nem a megszokott, apró szájrapuszi volt, hanem egy hosszabb. Mikor hagyott levegőt venni sunyin ledöntött az ágyra, majd fölém térdelt. Épp olyan pozícióban volt, hogy rá tudtam vágni egy nagyot a fenekére. A várt nevetés helyett egy ismét sosem látott reakció ült ki rá, ami ismét meglehetősen meglepett. Gyenge pír szökött az arcára, a kezét pedig odakapta, hogy leplezze zavarát.
- Ne haragudj. - öleltem át.
- Semmi baj. - suttogta megváltozott hangon.
A megszokott hangja helyett egy kicsit magasabb, aranyos hangnemben beszélt. Egy ideig simogattam a hátát, majd Lysander feltépte az ajtót.
- Luke kész van a bombával! Siessetek, mert nincs sok idő! - kiabálta.
Felugrottunk menten, majd rohantunk a pincéhez. Asch lehunyta a szemeit, majd erősen koncentrált. Nem sokkal ezután a bomba nagy erővel robbant. Mozdulatlanul álltam, de valami földöntúli erő szállt ki belőlen. Éreztem, hogy a robbanás nagy horderejű lesz, így csinálnom kell valamit. A hullám amit kibocsátottam ennek a gondolatnak a hatására távozott belőlem. Ahogy egyre nőtt és nyomta le a körzetben levő robbanást az erőm is fogyni kezdett. Asch ijedten pillantott rám, majd elkapott, amikor összeestem. Átkerültem egy olyan lelki állapotba, ahol nem volt fájdalom. Nem éreztem semmit, csak hidegen bámultam magam elé. A képek is elhomályosultak és bevillantak régi történések a szemeim elé. Guy, ahogy a nadrágomat varrja, a fiatal Asch, Lysander, amint papával vágja a fát, Castiel a páncélujjal. Amint véget ért megpillantottam egy nagyon erős, fehér fényt, ami mégsem bántotta a szememet. Melegség árasztott el, majd a hang így szól hozzám:
- Rein. Neked még nem kell meghalnod. Valaki odalenn imádkozik érted.
Lepillantottam, majd megláttam saját magamat a szobában feküdni. Asch térdelt a heverő mellett és szakadatlanul imádkozott. A fény eltűnt mellőlem, majd éreztem, ahogy visszatérek. Megmozdítottam az ujjaimat, majd a bal lábam. Asch csak akkor figyelt fel, amikor kinyitottam a szemeimet. Egyből felugrott, majd rohant a többiekért.
- Hála az égnek, semmi bajod. - térdelt az ágyam mellé Luke.
- Aggódtunk ám. - mosolyodott el Castiel, Lysander pedig odébblökte és hozzám rohant.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva.
- Persze. - suttogtam, majd a kezemmel Asch-t kerestem.
- Itt vagyok. - mosolyogott rám.
A többiek kimentek a szobából, majd kettesben hagytak minket pihenni. Nagyon-nagyon fáradt voltam, így el is aludtam. Elég mélyen aludtam, hogy ne tudjak a külvilágról. Csak egyetlen dolog maradt meg: Asch végig mellettem volt és a hátamat simogatta.