Vissza indultunk a pincéhez. Rettegtünk, hogy mi fog ott várni minket. Én belekaroltam Asch-ba, és sorosan mellette bandukoltam. Ritsu Lysander mellett sétált és remegett. Ebből leszűrtem, hogy még nemigen juthattak el a kapcsolat terén sehova. Sebaj, aranyosak együtt. Bár tudtam volna tovább ezen ábrándozni, de nem. Odaértünk a legendás pincéhez. Egész hideg volt a környéke és az ajtón levő rések egész erősen húztak magukba. A vörös felvonta a szemöldökét, majd berúgta az ajtót, ami nagy erővel szívódott be. A helység legmélyén megpillantottunk egy emberi alakot, aki elindult felénk. Ritsu ijedtében futásnak eredt, Lysandert pedig én löktem utána, hogy ne hagyja egyedül. Ahogy közeledett felénk a vér megfagyott bennem.
- Na végre, hogy megtaláltatok. - szólt vidáman.
- Honnan a fenéből ismerős ez a hang? - törtem a fejem.
- Te ostoba másolat! - kiabálta Asch.
Ahogy kilépett a pince sötétéből megpillantottam a bátyámat. Legszívesebben lerúgtam volna a golyóit a helyéről ezért cserébe.
- Azért jöttem, hogy figyelmeztesselek titeket. - kezdett bele. - Nem az volt a szándékom, hogy halálra rémítselek titeket, csak baj van.
- Ne kerítsd ekkora feneket. Csak bökd ki. - mordult rá az Isteni Tábornok.
Gyengéden megböktem az egyik karját, figyelmeztetve, hogy kiesett megint abból a hangnemből, amit megbeszéltünk.
- A pince egy átjáró. Mivel ez Largo háza volt, kellett neki egy menekülési lehetőség.
- Ez mond valamit. - vakargattam a fejem.
- Igazad van! - kiáltott fel a vörös. - Mesélt annakidején valami olyasmiről, hogyha menekülnünk kell majd, akkor tud egy kiutat.
- Igen, erről beszélt. - helyeselt a bátyám. - Lyukat ütöttek a külső kérgen, hogy Magyarország és Aldurant között nyudogtan tudjanak mozogni. Azért halljátok a zajokat, mert készülnek átjönni.
- Mi van?! - csattantam fel.
- Van nagy terve.. - morfondírozott Asch.
- Valaki beavatna? - pislogtam értetlenül.
- Van be akarja egész  Magyarországot hódoltatni, hogy az uralma alatt leigázzák Kimlascát és Malkuthot, ő pedig ez idő alatt újra felépítse a Hodot. - tett pontot a mondat végére Luke.
(írói megj: Hod= Van régi lakhelye, de parancsra lerombolja. Az animében is az a célja, hogy újraépítse)
Mire végeztünk a megbeszéléssel Lysanderék is visszabattyogtak hozzánk. Luke elhatározta, hogy segítségül velünk marad. Ő mondjuk sosem volt híres a logikus gondolkodásáról, de "több szem többet lát" alapon mégis nagy segítség lehet. Elmeséltük Lyséknek, hogy mi a pálya, majd leültünk együtt, hogy megbeszéljünk egy tervet. Luke az ellenséges sereg érkezésének időpontját számolta, Ritsu az interneten keresgélt megfelelő fegyverek után, Lysander pedig pontos tervrajzot készített mindegyikről. Asch megpróbált egy hadi felállást kiötölni, én pedig a hadrendeket osztottam be. Úgy éreztem magam, mint Mr. Faraize törióráján. Élet-halálra ment a dolog, de mókás volt így együtt dolgozni.
- A sereg érkezésének ideje.. - kezdett bele Luke egészen elfehéredve. - 2013. szeptember 27. Hajnal 5.
- Az ma van. - ugrott fel a székről Lys.
- Hogy a fenébe állítunk itt fel sereget? - sápadt el Ritsu.
- Minden harcképes embert mozgósítani kell.. csak mi még gyerekek vagyunk. - szomorodtam el.
Mindenki a mobiljához kapott, majd elkezdett számokat tárcsázni. Én először mamáékat értesítettem, akik egyből szóltak néhány Kimlascából ideköltözött katonának. Lysander Castielt és barátait mozgósította, Ritsu néhány harcművészetet és tőrvívást tanuló barátját, én pedig felhívtam láncreakcióban Melodyt, Kimet, Natanielt, Jade-et és még sokmindenkit a Sweet Amorisból.
Ritsu és Lysander hazamentek, hogy felkészüljenek, mi pedig tovább forraltuk a tervet. Elsőnek Nataniel esett be az ajtón, akivel nagyon nehéz volt megértetni mi is a baj, de végül beleegyezett, hogy segít. Castiel jónéhány kopasz, acélbetétes bakancsot hordó havert hozott magával, Ritsu barátai pedig még másokat is elhívtak a klubból. Asch kiment a kertbe, majd megpróbált kardokat kovácsolni, több-kevesebb sikerrel. Lysanderék egy kupac katonai ruhával és sisakkal tértek haza.
- Meg van! - kiáltottam fel.
- Miről van szó? - nézett rám érdeklődve mindenki.
- Luke, rádbízom a hadrend kiosztását. A kamrában van egy régi mérleg és mérőszalag. Mérjetek le mindenkit és aszerint helyezzétek el. Én most elrohanok kicsit. - kiabáltam, majd futottam Asch-ért.
Megragadtam a kezét, majd elrángattam magammal. A ruhanástól alig tudtam elmondani, hogy hova is megyünk. Elhatároztuk, hogy Ken katonai suliját látogatjuk meg. A vörös előtte felvette Isteni Tábornoki ruháját, így nagyobb esély volt arra, hogy bármi nemű segítséget kapjunk. A bázisra érve kissé inamba szállt a bátorságom. A kapu előtt álló őrhöz indultam, aki megtorpant, majd Aschra pillantott és levette a kalapját.
- Asch, a véres? - kérdezte tisztelettudóan.
A vörös bólintott, a tiszt pedig bejjebb engedett minket. Egy kicsit reménykedtem, hogy majd hasznomat fogják itt venni, de Asch uralta a helyzetet. Bevezettek minket egy tárgyalóba. Megbeszéltük, hogy én megkeresem Kent, ő pedig tárgyal a vezetőséggel. Végigrohantam a folyosón, majd beleütköztem pár őrbe.
- Maga kicsoda? - kérdezték.
- Rein fon Fabre vagyok. Most érkeztünk az épületbe. Kentin Taylort keresem.
Válasz nélkül elmentek, majd később visszatértek egy magas, szálkás sráccal. Vidáman mosolygott rám. Bemutatkozott.. Ledöbbentem.
- Hogy az emberek mennyit változnak. - nevettem.
Lebeszéltünk mindent, majd visszaindultunk a tárgyalóterembe. Bekopogtunk, majd leültünk.
- Hercegnő, foglaljon helyet, a Tábornok úr mellett. - mutatott az egyik tiszt Asch-ra.
- Köszönöm. Elég, ha Reinnek szólítanak. - mondtam halkan, majd leültem.
Átbeszéltük mégegyszer a harc menetét, majd lementünk a fegyverraktárba. Felhívtam Lysander, hogy hányan vannak, majd mindegyikőjüknek vittünk valamilyen lövőfegyvert. Asch a kardja híve volt, így nem fogadta el. Felültünk a katonai autókra, majd a telekig mentünk. Mivel nagy volt a a kert, így a járművek egy rész gondtalanul elfért. Kettő Lysanderék kertjében parkolt, másikak pedig a közeli beváráslóközpont parkolójában. Mindenki felvette a megfelelő ruháját, majd elhelyezkedett. Többen a bozótba rejtőztek el, lövészek a padlásainkon bújtak meg. Voltak olyan katonák, akik a siker érdekébe még a kútba is bemásztak, sokan pedig a kocsikon maradtak tartaléknak. Asch-sal a konyhában ültünk és hulla fáradtan pislogtunk egymásra.
- Köszönöm. -sóhajtotta.
- Nem tartozol köszönettel. Ez ugyanúgy az én kötelességem is. - mosolyodtam el.
- Most akarok a legkevésbé meghalni. - nézett rám szomorúan.
- Nem fogsz meghalni. - bíztattam.
Felállt a székből, majd megállt előttem. Mélyen a szemembe nézett, majd letérdelt. Valamit matatott az uniformisa alatt, majd megfogta a kezemet.
- Hozzám jössz? - kérdezte lehajtott fejjel.
Majdnem tátott szájjal néztem rá a csodálattól és levegőért kapkodtam. Az arcom olyan vörös lett mint a haja, a szememből pedig megindultak a könnyek.
- Tudom, rossz időzítés. Várni szerettem volna vele, de halálfélelmem van.
Életem egyik legnagyobb álma teljesült ezzel az egy kérdéssel. Nem jött ki hang a torkomon, csak suttogni tudtam.
- Igen. - bújtam el a hajam mögé.
Ráhúzta az apró karikagyűrűt az ujjamra, majd egy kézcsók után felállt. Felhúzott a székből és a szemembe nézett.
Hangos ordibálásra lettünk figyelmesek. Kardok csattogtak.
- Mennem kell. - suttogta a hajamba.
- Mennünk, kell. - hansúlyoztam, majd a vállamra vettem a kardom és elindultam utána.