Na ez a rész elég viccesnek ígérkezik. Asch személyisége is változni fog kicsit, hogy élvezhetőbb legyen a sztori. Az utóbbi időbe össze-vissza irkáltam mindenkinek a szemszögében. Remélem ez nem zavart senkit. Hogy mégjobban feldobjuk a részt, azért Asch szemszögéből fog íródni, és megnézhetitek, hogy valaki, aki a lovagi korból jött, hogyan illeszkedik be a társadalmunkba:D

Lysander ijesztgetése után elindultam feltérképezni ezt a sokszor emlegetett helyett. Örültem, hogy sokmindenről informálódtam az iskolában erről a világról, de olyasmi volt itt mászkálni, mint eljutni egy alternatív univerzumba. Egész úton csak össze-vissza mászkáltam a városban, nem tudván, hogy mit tegyek. Az emberek természetesen idiótán bámultak rám. Komolyan mondom, hogy Kimlascában a nyusziröfineknek értelmesebb fejük van, mint ezeknek..  Furcsa emberek élnek itt, de a számomra a legfurcsább az előttem sétáló Rein volt, aki valamit cipelt. Hatalmas gondolkodással arra jutottam, hogy biztosan a boltban volt. Kis ideig követtem, de végül arra jutottam, hogy elveszem a kezeiből a cucmókat és viszem helyette én.
- Hagyd csak, viszem én. - mondtam, majd a vállára tettem a kezem.
A csomagok a földön landoltak, Rein pedig úgy nézett rám, mint aki szellemet lát. A szemei elkerekedtek, ő pedig teljesen elsápadt. Mondjuk tényleg nem kellett volna hirtelen feltűnnöm a semmiből, de nem gondoltam, hogy ennyire sokkoló látvány leszek számára.
- Bocsáss meg. Nem akartalak megrémiszteni.
Egy ideig némán néztük egymást, majd láttam, hogy erőteljesen pislog párat és a szemét is dörzsölgeti.
- A-Asch.. - motyogta.
Nem szóltam semmit, csak szorosan magamhoz öleltem. A szíve olyan hevesen vert, hogy hallani lehetett a dobogását. Valószínű még mindig azt hitte, hogy valami lidérc, vagy látomás vagyok, ami pillanatokon belül el fog tűnni. Magához szorított, amennyire csak tudott. Néha felpillantott az arcomra, máskor pedig a vállamba fúrta az arcát.
- Te.. hogyhogy itt vagy? - kérdezte meglepetten.
- Én magam sem tudom. Talán egy második esély. - öleltem ismét át.
Felkaptam a csomagjait, ő pedig megragadta a csuklómat és egészen az otthonáig vonszolt. Ahogy odaértünk beszakította a bejárati ajtót, majd kiabálva rohant be. Még sosem láttam ennyire feldobottnak. Nem gondoltam, hogy ekkora örömöt fog jelenteni számára. Azt hittem, már régen elfelejtett. Az ajtóban a nagyszüleim jelentek meg, hatalmas csodálattal az arcukon. Hat éve koromban láttam őket utoljára, így gyermekként omlottam a karjaikba. Rein a falnak dőlve mosolygott, mamáék pedig végigmértek tetőtől talpig.
- Egy igazó hős lett belőled. - veregette meg a vállamat a mindig mosolygós nagyapám.
- Nagyon helyes úrfi lett belőled. - kacsintott rám mama.
Hihetetlen jó érzés volt ennyi fájdalom és könny után vidám arcokat látni, akik telistele vannak szeretettel.
Miután lepakoltam, kaptam egy kicsi szobát, majd megegyeztünk, hogyha folytatom a tanulmányaimat, akkor maradhatok. Egy rövid beszélgetés után elmentünk a boltba ruhákat venni. Állítólag nem illenek ide az állandó ruháim. Mondjuk tényleg kissé furcsa kilógni a többiek közül. Elmentünk a nagyvárosba, ahol ismerkedtem a közlekedés csínjával és bínjával. Rájöttem, hogy a nagy, idegesítő, csörömlöpő sárga vacak az a villamos, az emberi halkonzervre emlékeztető jármű pedig a 23-as busz. Meglehetősen zajos hely volt, de Rein társasága egész kellemessé varázsolta a helyzetet. Elmentünk egy hatalmas bevásárlóközpontba, majd megkerestük a 'dzsínsz kláb' nevű üzletet. A boltra persze Jeans Club volt kiírva, de persze ez nem az Aldurant, megpróbálok alkalmazkodni. Mindenféle ruhát felpróbáltam. Végül megállapodtunk négy olyan farmernadrágban, aminek szűk szára van, és kettő ülepesbe. Utána még átnéztünk pár ruha és cipőboltot, utána pedig kaját mentünk venni. Gondoltam megvillantom a tudásom, amit itt szereztem az eltöltött két óra alatt. Nézelődtem a hűtőpultnál, amikor megpillantottam egy kis poharas akármit. Rein orra alá dugtam, majd kíváncsian megkérdeztem:
- Mi az a tédzsföl?
Néhány fura pillantás és elfojtott nevetés után megsimogatta az arcom majd ennyit mondott: tejföl. Fejbe tudtam volna csapkodni magamat helyben. Mikor a beváráslás végére értünk még mindig égett a fejem. Beszálltunk az autóba, majd mama letett minket egy iroda előtt.
- Elég sokan lesznek odabenn, de ne lepődj meg. - mondta és megveregette a vállam.
- Mi van, ha elrontok valamit? Mint a boltban. - hajtottam le a fejem.
- Ne bánkódj. Bárkivel előfordul ilyen.
Megsimogatta a hátamat, majd bementünk. A váróban tízen ültek.  Viszonylag hamar fogytak az emberek. Mikor sorra kerültünk felvették az adataimat, majd csináltak rólam egy képet. Rövid várakozás után kiadtak egy lapot, ami elvileg az én 'Ideiglenes személyi igazolványom'. Kicsit sok volt ez a rohangálás egy napra, de jól esett, hogy valaki foglalkozik velem és ez a sok fáradozás értem folyik. Hazafelé sétáltunk, közben Rein telefonon beszélt arról, hogy holnap megkezdem az iskolát. Miután hazaértünk vacsoráztunk, utána pedig próbáltam belakni a szobámat. Rein adott pár tanácsot még a sulival kapcsolatban, majd fürdés után ledőltünk aludni. Sokáig néztem a szobában a plafont és gondolkodtam, vajon mire számíthatok a következő nap. Állítólag van sok rossz indulatű ember és nagyon kevés az, aki szívből kedves lenne. Ilyen gondolatokkal ért az álom.
Reggel teljes Isten Tábornoki ruhában virítottam az ajtó előtt, naprakészen. Rein megforgatta a szemeit, majd kivett a szekrényemből egy köteg ruhát és a kezembe nyomta.
- Szerinted ezeket miért vettük? - nevetett.
Amég átöltöztem csinált enni és becsomagolta, utána pedig elsétálunk a gimnáziumhoz. A bejáratnál egy vörös hajú srác állt. Szürke szemeivel rezzenéstelenül mélyedt a távolba. Derekánál valami förmedvény ölelte át. Nem kifejezetten neveztem volna lánynak. Kimlascában eddig csak kutyák nyakában láttam nyakörvet, de úgytűnik itt ilyenek a kutyák. Rein kedvesen üdvözölte őket, ők pedig viszonozták. Bemutatott minket egymásnak, de nem igazán hederítettünk a másikra. Beérve az épületbe, egy kék hajú srác rohant végig a folyosón, egyenesen Rein karjaiba. Nevettek egymáson, majd ismét bemutatkoztunk egymásnak. Egyelőre jól megjegyeztem magamnak ezt az Alexy gyereket. Nem tetszett, hogy slussz-passz ölelgetőzik itt. Tovább mentünk és megálttünk a "DÖK terem" előtt. Kopogás után egy szőke hajú srác nyitott ajtót, aki nagyon kedvesen mosolygott. Segített elintézni a papírokat és elintézte, hogy a nap még kapjak Diák igazolványt is. Eddig az összes ember közül ő volt a legszimpatikusabb. Becsöngő előtt, még találkoztunk Arminnal, Iris-szel, valami Nina nevű förmedvénnyel, majd beültünk a teremben. Már a tanár is benn volt, így leültetett... Lysander mellé.
- Remekül indul az első napom.. - morogtam magamban.
Tanítás után hárman maradtunk a teremben. A szüke a padján ült, majd bejött egy alacsony, mosolygós lány is, aki átölelte. Rein felhúzott szemöldökkel nézte, majd leejtett egy könyvet, hogy figyeljenek rá.
- Kedves Lysander úrfi.. - kezdte mély hangon. - Engem nem érdekel, hogy mit csinálsz, de azt kérlek... ne előttem.
- Rein.. ne haragudj, kérlek. Óriási hibát követtem el. - motyogott az alacsony lány, és majdhogynem letérdelt.
- Nem haragszom egyikőtökre sem. - mosolygott. - Ti ketten sokkal jobban összeilletek, mint mi annakidején Lys-zel. Állandóan mosolyogtok
Megsimogatta a lány vállát, majd megfogta a kezemet és kisétáltunk az ajtón. Nem gondoltam, hogy képes ennyire nyugodtan viselkedni ilyen helyzetben.
- Te ezt komolyan így gondolod, vagy csak jó képet akartál hozzá vágni? - kérdeztem tapintatosan.
- Komolyan gondoltam. Ha itt vagy mellettem, nincs szükségem másra.
Gyengéden átkaroltam, majd félve, de egy apró csókot lehelltem az ajkaira. Ugyan ebben a pillanatban hangos dudálásra lettünk figyelmesek. Az út mellett mama parkolt és hevesen integetett. Odamentünk a kocsihoz és készültünk a kivégzésre.
Beültünk, majd elindultunk haza. Egész úton síri csend volt. Mikor beléptünk a lakásba levágta a táskáját és teljesen kifakadt.
- Ti mégis mit csináltatok? Testévérek vagytok! - kiabálta.
Egyikőnk sem válaszolt, csak hallgattunk és néztünk magunk elé. Elmeséltem volna neki az egészet, de már az első nap teljesen beégtem előttük.
- Mi ez a kiabálás? - jött ki a szobából papa álmos szemekkel.
- Ezek az iskola előtt csókolóznak.. - morgott mama.
- Abba mi a gond? Szeretik egymást, nem?
- Szólhatok? - mukkantam meg halkan.
Teljesen csönd lett a lakásban. A konyhában levő légy zümmögése felért egy robbanás hangjával ebben a pillanatban. Gondolkodtam, hogy hülyeség volt, de mostmár muszáj szólnom.
- Úgy ismertük meg egymást annakidején, hogynem tudtuk, hogy testvérek vagyunk. Azóta vagyunk egymásba szerelmesek. - motyogtam.
- Én nem vagyok Capulet, hogy szétszedjelek titeket, de erről addig nem lesz szó, amég itt éltek. Onnantól, hogy önálló életet éltek egy másik házban, nem érdekel.
- Mi van Largo házával? - kérdezte papa.
- Téééényleg. Egy hete takarítottam ki ott. - csillant meg Rein szeme.
- Költözzetek oda. - ajánlotta az öregem.
Mama egész sápadt lett a gondolat miatt, de végül a kezünkbe nyomta a kulcsokat. Még kaptunk több órás felvilágosítást a vérfertőzésről, meg egyéb testvérházaggási bonyodalmakról, utána pedig nekiálltunk pakolni. Mivel nekem nem volt sok holmim, így segítettem Reinnek összecuccolni. Nagyszüleink segítségével átköltözködtünk. Elbúcsúzásnál vettem észre, hogy valami nem stimmel a szomszéd házzal.
- Elfelejtettem mondani.. - nézett rám Rein kicsit borult arccal. - Lysander a szomszédunk.